Ági szüléstörténete 2023.01.17.
Az alábbi beszámolót AUM-os Kismama jógásom, Ági küldte, aki Komplex Szülésfelkészítőt is végzett nálam a párjával. Mint majd olvasni fogjátok, nem sok lehetőségük volt a tanultak alkalmazására, mert bár Ági első babáját hozta világra 41 évesen, a teste egy valódi ősanya módjára elképesztő ügyesen és gyorsan tette a dolgát. Ági 6 óra vajúdást élt meg, ebből is igazán intenzív csak 3.5 óra volt. Köszönöm az engedélyt a megosztásra, Ági! Gratulálok, és zökkenőmentes, könnyű összehangolódást, örömteli cica-mama heverészést, sikeres szopizást, nagy együttalvós, szeretetben-fürdős regenerálódást kívánok Nektek!! ??
"Szia Éva,
Küldöm is a beszámolót.
A szülésfelkészítő és a jóga mellett minden nap csináltam a csípőnyitó gyakorlatokat 10-20 percig, illetve a gátizomtornát is. Az egyéb praktikákból a palástfű és málnalevél teát ittam a 36. héttől. Danival készítettünk tervet, de abban maradtunk, hogy nem adjuk át a kórházban, hanem majd ő képviseli az érdekeimet.
38 hetes +2 napon kedden hajnalban megtaláltam a nyákdugóm egy részét a wc papíron, de nem tulajdonítottam neki olyan nagy jelentőséget, mert mondják, hogy ezután még akár egy-két hét is lehet a szülésig. A keddi napon még sok elintéznivalóm volt, így nekiláttam. Semmi extra testérzetem nem volt, talán picit nehezebbnek éreztem magam (?) Este aztán megjött a nyákdugó másik fele is olyan 7 körül, és éreztem némi jóslófájlást, de semmi extra nem volt. Filmeztünk este, és olyan 11 körül tök nyugiban feküdtem le. 1 körül felébredtem, hogy mintha erősebbek lennének ezek a fájdalmak, de még nem voltak rendszeresek, vissza tudtam picit aludni. 2 körül újra felébredtem, és mérni kezdtem őket. Negyed óra után úgy tűnt, hogy 3 percenként jönnek, de arra gondoltam, hogy ez nem lehet, hiszen nem ment el a magzatvíz. Nem tudom, miért voltam erre ráállva, hogy el kell, hogy folyjon a magzatvíz, de valamiért be volt akadva. Felkeltem, lezuhanyoztam, és gondoltam, várok még néhány fájást. Ezek már egész erősek voltak. Eztán felálltam, és azt láttam, hogy eléggé vérzek. Lezuhanyoztam, betettem egy normál betétet, és felkeltettem Danit, hogy menjünk be a kórházba (Péterfy). Még lezuhanyoztunk, összeraktunk a kaját, vizet, ilyeneket, és elindultunk fél 4-kor taxival. Kb 4-re értünk be a betegfogadóba, a betétem ekkorra teljesen megtelt vérrel. Megvizsgáltak, mondták, hogy ez tágulásos vérzésnek néz ki. és ja, hogy 7 cmre ki vagyok tágulva, szóval menjünk a szülőszobára. Oda kb fél 5-kor értünk be. Félig fekvőben szülőágyra ültettek, NST-t rámkötötték. Emlékeimben az van, hogy kb ilyen transzállapotba kerültem, szinte teljesen ki tudtam zárni a külvilágot már. Magamban mantráztam, de semmi másra nem vágytam. Dani nem tudta alkalmazni már nagyon a praktikákat ??
Jött még néhány fájás, de elég hamar ráfordultunk a tolófájásokra (közben folyt el a magzatvíz). Feküdtem kb és igyekeztem az orvos és a szülésznő instrukcióit követni. Sajnos nem volt lehetőség alternatív pozíciókra az NST miatt, de bevallom, nem tudom, hogy akartam volna-e. Otthoni vajúdásnál egyébként a négykézlábas pozik voltak a legjobbak. 3 tolófájás alapján úgy tűnt, mintha egyre kevésbé lennének erősek, így oxi mellett döntöttek az orvosok (megkérdeztek). Ez tök jól felerősítette őket, és kb 5. fájásra nagyon összpontosítva sikerült is megszületnie Adélnak reggel 8 órakor. A szülésznő szuperül csinálta a gátvédelmet olajjal, sokat beszéltek hozzám és nagyon biztattak. Ez és hogy ott volt Dani is, nagyon jó volt együtt.
Összefoglalva kb 2-től voltak erősebb fájások, fél 5-től voltam a szülőszobán és 8-kor már az aranyóráinkat éltük, szóval 6 vagy 3,5 óra volt ?? Az orvos utána azt mondta, hogy idézem: "Jól szült" ??
Az aranyórára 3 órát kaptunk, közben összevarrtak, mert a hüvelyben belül lett két kisebb repedés, de semmi más. Adél tudott szopizni is. Az egész pozitív és hatalmas élmény volt, megható és nagyon örülök, hogy ezt így tiszta fejjel, majdnemhogy gyógyszerek nélkül élhettük meg. A szülési tervünket így kb túlteljesítettük ??
A Péterfyvel nagyon elégedett vagyok, a pozícióválasztás hiányát és azt leszámítva, hogy nagyon sokan voltak bent nálunk (a reggeli váltás miatt). Az osztályon aztán nagyon sok segítséget kaptunk a szoptatáshoz, babaellátáshoz is, nagyon támogatóak, kedvesek.
Köszi a támogatást!
Üdv. Ági"
Kövess minket a Facebook-on!